Penumbra / Félárnyék - Chang-Soo Kim (Dél-Korea) kiállítása

Chang-Soo Kim szöuli képzőművész kiállítását N. Mészáros Júlia művészettörténész nyitja meg.

Megnyitó: 2018. július 10-én kedden 18 órakor.

A Penumbra / Félárnyék című sorozatának legújabb darabjait és videómunkáit mutatja be.
A kiállítás kurátorai: Haász Ágnes, Ruzsa Dénes, Spitzer Fruzsina
Megtekinthető 2018. július 20-ig, hétfőtől péntekig 13 és18 óra között

Félárnyék, Tükrözés…

A kifejezés egy bizonyos üzenet révén közvetítődik, akárcsak a hír a médiában. Egy új kifejezés új szemléletet és egyszersmind új értékrendet is képes kölcsönözni egy tárgynak. A jelen kiállítás fókuszában a városban élő én (az individuum), a többi ember, és a mögöttük rejlő történetek viszonyrendszerének a feltárása áll. Továbbá kísérlet történik arra nézvést is, hogy kifejezésre jusson azon metszéspontoknak a tudatosítása, amely a körkörösség jegyében zajló élet során bukkan fel, és amely tematizálja a szerteágazó társadalmi elvek és rendszerek közepette élő ember helyzetét. Ez a jelenség világszerte megfigyelhető. Kísérlet történik ugyanakkor a művész és a befogadó közötti kölcsönös megértés jelenségének a felfejtésére a képi ábrázolás és a kifejezés révén is. Azon jelenség megértésén fáradozunk, hogy vajon mi minden veszteség érhet bennünket a digitalizált világban azáltal, és egyre azt boncolgatjuk, hogy az én miként vált fokozatosan névtelenné és személytelenné és veszítette el az egyéni értékét, ahelyett, hogy a technikai fejlődésnek az egyénekre gyakorolt pozitív hatásaira szentelnénk figyelmet. A félhomály/félárnyék egy olyan tartomány, ahol pusztán a takaró test homályosítja el a fény forrását. A félárnyékban tartózkodó megfigyelő egy részleges napfogyatkozás tanúja lehet. A jelen kiállításon arra figyeltünk, hogy mit veszítettünk és hanyagoltunk el mostanáig a magát álca mögé rejtő reklámok vagy a túlzó képi jelenségek miatt.

A félárnyék műfajú munkák kifejezésmódját illetően, egy ismétlődő egymásba hatolást, egyfajta rétegzett átfedést figyelhetünk meg. Az „egymásba hatolás” egy egészen progresszív módszer, egy tendenciózus fogalom, amely a bizonytalanságot helyettesíti mechanikus kiegészítés révén. Ez a képi alkalmazásnak egy olyan módszere, amely igen elterjedt az elektronikus médiában, ugyanakkor egy vizuális jelenség is egyben, amely a kortárs paradigmát hivatott kifejezni. Ami a TV képernyőfelbontást illeti, a függőleges felbontások számát általában jelzik. A szótárban az egymásba hatolás címszó alatt azt a módszert értjük, amely az egymásra tevődő képek szkenneléses módszerének az alkalmazásán alapszik. Az új fogalom a CRT TV megjelenésével egy időben bukkant fel. Ezzel a módszerrel úgy keletkezik egy kép, hogy pontokat jelenítenek meg a páros és páratlan számokkal ellátott vonalakon, ahelyett hogy egyszerre egy teljes képet hoznának létre. Emiatt az idő különbség miatt, enyhe villódzás jelenhet meg a képernyőn. Ahhoz, hogy konfigurálni lehessen egy képet, két egymásba hatoló (páros és páratlan számmal jelölt) szkennelési keretre van szükség. Ez a két hiányos keret kölcsönösen kiegészíti egymást és mindkét egymásba hatoló kép függ a másikától, amely arra figyelmeztet bennünket, hogy hajlamosak vagyunk a dolgokra a saját perspektívánkon és előítéletünkön keresztül tekinteni.

Minden itt kiállított darab digitális nyomat technológiával készült az elejétől a végéig mivel egy új művészeti paradigma megjelenésének a lehetőségét próbálja sugallni. Ami a digitális nyomat technológiáját illeti, a Grapheion 21. számában megjelent írásomat szeretném idézni:

„A digitális fogalom mögött rejlő tulajdonságok azok a nem-vizualizációs kifejezések, amelyek az információt nem-anyagelvűség és elektronikus rezgés formájában fejezik ki, ezáltal mintegy kitágítva a művészet anyagiságáról és értékéről való hagyományos gondolkodásunk határait. Éppen ezért, a digitális művészetnek a forradalmi mechanizmusként való elismerése, amely megújítja a hagyományos művészeti alapokat a következő feltételek mellett válhat a 21. századi digitális technológia fogalmi megismerésének a feltételévé: ha úgy értelmezzük mint egy olyan fogalmat, amely átíveli a tér és idő határait; ha úgy tekintünk rá mint egy kiegészítő mechanizmusra és viszonylagos terjeszkedési fogalomra; ha a digitális technológiát nem tekintjük többé egy hagyományos ipari művészet értéknek és kiértékelő eszköznek , és ha kiterjesztjük a művészi értékét; ha kitágítjuk a digitális művészet alapvető érdemeit és megteremtjük hozzá a megfelelő környezetet, amelyben az igazi értéke ki tud majd bontakozni….”